Filmtörténeti érdekességek, független- és művészfilmek blokkja. A koreai film 100. születésnapja alkalmából a koreai filmtörténet kiemelkedő alkotóinak filmjeiből nyújt válogatást.

 

100 év, 5 meghatározó rendező

2019-ben ünnepeljük a koreai film születésének 100. évfordulóját. Az első koreai gyártású filmes produkciónak az Igazságos bosszú című művet tekintjük, mely valójában egy vetített mozgóképes háttérrel kombinált színházi előadás volt. A produkció premierjére 1919. október 27-én, Szöulban került sor, ami így a koreai film szimbolikus születésnapja lett.

Az évfordulót számos rendezvény ünnepli idén világszerte, s ehhez csatlakozunk mi is a magyarországi Koreai Filmfesztivál Extra műsorblokkjával. A 100. évforduló méltó és maradandó megünneplésére a Fesztivállal együttműködésben a Metropolis filmelméleti és filmtörténeti folyóirat 2019/1. számát a koreai filmtörténet jelentős alkotóinak szentelte, öt kiemelkedő filmrendezőről közölt pályaképet – az Extra műsorblokkba ezektől a filmrendezőktől válogattunk egy-egy munkát.

A válogatás legkorábbi filmje az 1960-as A cseléd, Kim Ki-young rendező alkotása. A centenáriumi megemlékezésnek szinte kötelező darabja ez, amit a koreai film szakértői rendre a valaha készült három legfontosabb koreai filmalkotás közé sorolnak. Kim Ki-young az 1950-es évektől az 1990-es évekig volt aktív filmkészítő, több mint 30 filmet rendezett, s egyik specialitása a felkavaró és emlékezetes nőfigurák teremtése. Ennek ékes bizonyítéka A cseléd is, melynek címszereplője valószínűleg nemzetközi filmtörténeti viszonylatban is dobogós lehetne a démoni nőfigurák versenyében.

A másik történeti klasszikus a válogatásban Shin Sang-ok Cshunhjang című filmje 1961-ből. Ez a kosztümös történet volt a dél-koreai filmgyártás első színes, szélesvásznú produkciója. A film alapja egy rendkívül népszerű történet az alacsony származású lány és a nemes ifjú szerelméről, melyből a 18. század óta rengeteg dramatizált, zenés és irodalmi feldolgozás készült, s valószínűleg ez a koreai film történetében legtöbbet feldolgozott téma is. A rendező, Shin Sang-ok más szempontból is legendás alakja a koreai filmnek. Ő volt Kim Jong-il észak-koreai diktátor kedvenc filmrendezője, úgyhogy az 1970-es években el is raboltatta a rendezőt és feleségét (a Cshunhjang főszerepét is alakító Choi Eun-hee-t), hogy Észak-Koreában rendezzen filmeket.

A harmadik rendező, aki előtt összeállításunkkal tisztelgünk, a dél-koreai filmtörténet monumentális figurája: Im Kwon-taek. 1962-ben kezdett filmeket rendezni, s máig összesen 103 alkotás fűződik a nevéhez. Végig élte és alkotta a koreai háborút követő déli filmtörténet minden szakaszát, azok minden fényével és árnyával. Az utóbbi hat évtized dél-koreai filmtörténetéről lényegében áttekintést kaphatunk az ő művein keresztül. Idén a mester eddigi utolsó munkáját, az Újrakezdés c. filmet hozzuk el először Magyarországra, mely ékesen bizonyítja, hogy kreativitása, költői érzékenysége mit sem fakult a hat évtizedes pályafutás alatt.

Lee Chang-dong a kortárs dél-koreai filmművészet egyik klasszikusa. Az ő karrierjének indulása már a koreai film jelenkori virágkorának kibontakozásához kapcsolódik, első filmjét az 1990-es évek végén készítette, amikor a koreai film betört a nemzetközi érdeklődés középpontjába. Legutóbbi filmje, a Gyújtogatók 2018-ban szinte felrobbantotta a filmkritikusi toplistát – sosem látott pontszámmal nyerte a fesztiválon jelenlévő kritikusok szavazását. Mostani összeállításunkba egy hazánkban hivatalosan nem forgalmazott, a tőle megszokott módon lenyűgözően költői alkotást, az Oázist (2002) választottuk, ami sokáig visszhangzik majd bennünk a vetítés után.

Végül, de nem utolsó sorban, a Metropolis ünnepi összeállításában szerepel Bong Joon-ho is, aki jelenleg üstökösként ragyog a koreai film égboltján. A 2019-es Cannes-i Fesztivál nagydíjával kitüntetett Élősködők című munkája mellett több filmje is szerepel az idei Koreai Filmfesztivál programjában az Arcok nevű szekcióban. A cannes-i díj – első a koreai film történetében – igazán stílszerű és megérdemelt születésnapi ajándék volt Korea nemzeti filmgyártásának.

A koreai filmnek boldog születésnapot, a közönségnek pedig nagyon tartalmas szórakozást kívánok!

 

Vincze Teréz

Az Extra szekció programjának kurátora